Guild Wars 2 tapasztalatok a live demo alapján
Nick Kolan aki már kipróbálta a guild wars 2 live demoját, írt egy rövid beszámolót az élményekről amiket a játék folyamán szerzett. A részletes beszámolót angolul itt olvashatjátok. A játék folyamán egy human elementalist karakterrel játszott.
A karakter generálás azon részével nem nagyon törődött, ami a külső megjelenésre vonatkozott, hiszen ki akar ilyennel szórakozni amikor csak rövid ideje van a játékot kipróbálni. Érthetően másodlagos szempont… Szóval kiválasztotta a karakter nemét, majd olyan kérdések következtek, amik más mmorpgk esetében még nem voltak. Ki kellett választani a karakter miben legyen erős, az elementalist esetében amit Nick az Earth elementál mellett tette le a voksát. Ezután a karakter jellemét érintő és életrajzi kérdések is következtek. Még olyan dolgokat is be lehetett állítani, hogy a karakter legjobban azt bánja, hogy sosem volt lehetősége cirkuszban előadni…!?
Ezek után, végre sikerült belépni a játékba, ahol egy faluban találta magát. Körbenézni viszont nem sok ideje maradt, hiszen azonnal egy NPC rohant oda hozzá aki informálta, hogy a város a kentaurok támadása alatt áll és segítenünk kell beterelni a népet a kocsmába. Miután ezzel végzett a helyi erődbe kellett vennie az irányt, hogy visszafoglalják a falut. Meglepő módon azt írja Nick, hogy a küldetés folyamán más játékosokat is látott az erőd felé futni, azaz nem volt teljesen elszigetelve a történetben. Azaz a játék nincsen olyan szinten instance-olva mint amitől sokan féltek. A többi játékossal karöltve visszaverték a kentaur támadó hullámokat. Annak ellenére, hogy nem volt partyban a többi játékossal, mindenki minden dropból és killből kapott valamit.
Majd nem sokkal az ember főváros felé vette az irányt, ahol rövid körbenézés után átment egy portálon, amikor is jelezve lett számára, hogy egy instance-olt területre fog belépni. A túloldalon azonnal a helyi kocsmába ment…
“A helyi fogadóban találkoztam egy lánnyal, aki iránt éreztem valamit, és egy riválissal aki szintén a lány kegyeiért versenyzett. Szóváltás kerekedett és végül elszabadult a pokol. A rivális és a bandája elkezdte darabokra szedni a bárt valamint a vendégeket. Akcióba léptem és keményen helyreraktam a bajkeverőket.”
A monitor másik oldalán, azaz a valóságban, közbe azt kérdezték tőle, hogy hogyan sikerült ezt mind elindítania. Az egyik fejlesztő tájékoztatta őket, hogy azért jutott ebbe a kocsmai verekedésbe, mert közembernek állította be a karakterét. Ha nemes embert választott volna, akkor egy teljesen más jelenetbe csöppent volna ekkor.
A dinamikus eventekkel először a Divinity’s Reach körüli vidéken találkozott, ahol azonnal segítséget kért tőle egy NPC megölni valakit. Ha a másik irányba indult akkor egy farmert szorult segítségre, akinek a dinnyéit nyulak pusztítják. Az eventek teljesítése sokszor egy újabb eventet nyit meg, amik hosszú láncolatot alkothatnak. Ráadásul más játékosok akkor kapcsolódnak ehhez a küldetés láncolathoz, amikor csak akarnak. Melléd szegődnek és onnan kezdik ahol éppen jársz, a korábbi küldetések számára nem szükségesek.
A harcrendszer szerinte sokkal inkább akció orientált és az, hogy hogy mozogsz, hol vagy sokkal komolyabb hangsúlyt kap mint a már ismert játékokban. Az elementalist karakterrel tudott idézni falakat tűzből, vagy óriási jég tüskéket, a kedvence viszont a már skill videókból ismert főnix volt. A kézben tartott fegyverek pedig hatással voltak a legfontosabb statokra és skillekre is. Így például staff-al a kezében nagyobbat sebzett, de tőrrel logikusan növekedett a kitérés esélye, stb…
Kipróbálta a demo végén a Charr karaktert is, amivel egy sokkal sötétebb vidéken játszhatott. Annyiban viszont megegyezett a korábban megismert vidékkel, hogy itt is bármerre ment, történt valami. Az egyik event, pedig elvezette a manifesto videóban látott sárkányhoz, amit a játékostársaival együtt szépen levertek.
Nagy elvárásokkal ült le a játék elé és elmondása szerint nem csalódott. Az eddig ígéreteket betartotta az arenanet és a guild wars 2-vel élvezetes volt játszani az elején a végén és a kettő között. Természetesen talált pár grafikai hibát és néhány bugot a harcrendszerben, de egy pre-alfa release esetén szerintem ezt el lehet nézni a játéknak.
nyelvtani hibákért, elírásokért, hülye mondat szerkezetekért felelőségget nem vállalok. Majd javítom mikor jut rá időm, a fordítás egy ebéd szünet alatt készült :)
Köszi a fordítást és a munkát. Kételyeim szertefoszlotak :D A Google fordító volt low.
Biztató vélemény, ami csak megerősít a hitemben hogy érdemes várni.
Ilyenkor mennyi időt ülhetnek ott vajon, hogy ennyi mindent sikerült csinálnia?
Köszönjük a fordítást, bár aki tud angolul és kíváncsi a részletekre, annak inkább azt ajánlom, hogy olvassa el az eredetit.
A kézben tartott fegyverek pedig hatással voltak a legfontosabb statokra és skillekre is. Így például staff-al a kezében nagyobbat sebzett, de tőrrel logikusan növekedett a kitérés esélye, stb…
Nekem úgy tűnik a forrás-szöveg alapján, hogy nem (csak) a statok változnak a különböző fegyverekkel, hanem azok a képességek is, amelyeket használni tudsz.
Így írja:
The abilities I had at my disposal depended on my equipped weapons.
Ezt leszámítva nagyon jól leírtad a lényeget. Köszi!
ha jól láttam 40 perctől ketyegett az óra visszafele egyik felvételnél, gondolom egy órát kapnak durván…
Bossfight videó tegnapról: http://www.youtube.com/watch?v=wUjHVojFxI8&feature=channel
kíváncsi leszek a továbbiakban milyen videók bukkanak fel… netán egy béta dátum vagy valami… jó infó..
PvP-ről továbbra sincs semmi?
PvP-t még nem tartalmaz a live demo. Ahoz jobban ki kell dolgozni a játékot még nekik. több skill, stb… szerintem legalábbis.
Hát nem is tudom, mibe köthetek még bele.
A legszebb, h egyáltalán nem is akarok :3 Ez szerelem <3
Aionos szárnyat kéne még beletenni :D
Hagy repülhessen aki nem szeret űszni.
A legfontosabb info szamomra: a legveszelyesebb faj a GW2-ben a kentaur lesz, ez egyertelmu. Erted, meg egy oraja sem ment a demo, amikor mar harom varost lerohantak. Sarkanyok meg sehol. Ezzel a sebesseggel nem lehet versenyezni.
:)
“Earth elementál” Earth affinity van benne, ami “Föld mágiai orientáció” nagyon körülményesen fogalmazva :D
“Az egyik event, pedig elvezette a manifesto videóban látott sárkányhoz, amit a játékostársaival együtt szépen levertek.” “My allies (as in, all the other players in the area) and I were rapidly killed by the beast as we got too close. ”
Ezt találtam még :D
PvP-rol semmi hir, de nalam mar felejtos a jatek a potik miatt. GvG 5v5-tel, mikozben 8 profession van, meg meg a potik, ez igy koszi, de nem.