Fordul a széljárás – P2P vs F2P (1. rész)

Amikor 2005-ben megvásároltam a GW1-et, elképsztően lenyűgözőnek találtam, napokig kalandoztam pre-searing zöld mezőin, mivel a játékban  figyelmeztettek hogy érdemes kicsit maradni és nem átrusholni post-searingbe. Nem lévén WoW tapasztalatom, megdöbbentő volt hogy más emberek is vannak a játékban rajtam kívül, mindenkivel lehet beszélgetni (rengeteg magyar játszott már akkor is), teljesen más volt mint bármi amivel addig játszottam.

Amikor megpróbáltam az ismerőseimnek ajánlani a játékot (a legtöbb barátom WoW-zombi – illetve kisebb részben Everquest player – volt akkoriban – és a zombi szó szerint értendő, akkoriban a játék elég új volt és a munkatársak mintha egy hét Szigetezés után jöttek volna be minden nap:), csak annyit reagáltak hogy “Ja hogy az az ingyenes szar? Nem bohóckodunk ilyen komolytalan dolgokkal”. Igazuk volt vajon? Helyesek ezek a prekoncepciók? Rosszul döntött az Anet, amikor havidíj mentessé tették a játékukat? Az alábbi kétrészes írásban ezt elemezném kicsit.

Természetesen nem azt értem ez alatt hogy, anyagilag ne lettek volna sikeresek az előfizetéses játékok. A Blizzard köztudottan förtelmesen meggazdagodott, ám mára remélhetőleg mindenki egyetért abban hogy a WoW a szabályt erősítő kivétel, amelynek a teljesítményét lehetetlen megismételni, és az elmúlt évek AAA osztályú MMO-i ezt kiválóan tanúsítják.

Közismert hogy kétfajta előfizetési módszer van:

A jól megszokott “fejőstehén” Pay-to-Play (P2P) subscription

Ez a modell ami évek óta meghatározza az MMO-k világát, ennek köszönhetően páran, de leginkább a Blizzard dagadtra kereste magát, Előnyei egyértelműek, hatalmas pénzt keres az aki sikerre visz egy ilyen játékot és képes is megtartani az előfizetőket, ám hátrányai is szép számmal akadnak:

Előfizető-szám: Egy ilyen játék automatikusan sokkal kevesebb játékost vonz, mivel nem mindenki hajlandó/képes fizetni havonta hogy játsszon. Vannak aki elvi okokból nem fizetnek havidíjat és ezt meg tudom érteni, belegondoltok, pl. egy átlagos offline játék ára három hónap alatt kiröppen a zsebből, és jópár játék ennél hosszabb időre képes lekötni a játékost és változatossabb mint egy MMO.

Ezt a hatást tetézi ha nem egy bejáratott franchise-ról van szó, hanem egy új belépőről. A WoW ebben hatalmas előnnyel indult hiszen Azeroth világát mar jóval korábban imádták a játékosok. De az Age of Conan vagy Warhammer Online példája jól mutatja hogy egy jól csengő név önmagában nem garancia a sikerre. Az Aion pedig megpróbált egy teljesen zöldmezős franchise-t indítani, hogy mekkora sikerrel arról szomszédos Variance blogon sokat lehet olvasni.

Megtartási-ráta: Az MMO készítők berkeiben rettegett fogalom, az úgynevezett retention rate is ehhez a modellhez kötődik: nem csak az a fontos hogy hányan veszik meg a játékot, hanem mennyien tartanak ki mellette hosszú hónapokig.

Megszerezni az előfizetőket igen nehéz, ám elveszteni őket nagyon könnyű, elég mondjuk egy párhetes vakáció/távollét amig nem játszik a juzer, ami után már egyszerűen nem érzi a késztetést hogy belogoljon a játékba (ezért vannak gyakori holiday/weekened eventek a legtöbb játéban – az ügyfeleket le kell kötni), ez pedig az idő előrehaladtával csak csökken. De ok lehet erre egy bugos interface, amit a készítők nem javitanak ki azonnal, ekkor a türelmetlenebb játékos már nyomja is a cancelt. Vagy, hogy az Aion-nál maradjunk, egy katasztrofális support is gyorsan erodálja az előfizetőket. Meg aztán ott vannak az elvárások: “Havonta fizetek, tehát contentet akarok és most akarok contentet, vagy szevasztok”. Összességében: nem fizetni sokkal könnyebb, mint fizetni:)

A hódító: Free-to-play (F2P)

Természetesen az alcím csúsztatás, korántsem új dologról van szó, és szó sincs róla hogy a GW1 lett volna az első ilyen játék. Az állítás úgy volna korrekt, hogy a Guild Wars volt, az első F2P AAA MMO, mely mainstream sikert tudott aratni (persze ez sem igaz, hisz a GW nem igazi F2P, es nem is MMO, lásd lejjebb:)

A F2P azt jelenti hogy nem kell fizetni a játékért hogy játssz, tehát elvileg a GW nem tartozik ide, hisz az egy Buy-To-Play (B2P) játék, ami a GW2-re is vonatkozni fog, ez azonban szőrszálhasogatás, legtöbbször azokat a játékokat nevezik F2P-nek, amelyek nem havidíjasok.

Persze pénzt szerezni kell, hogy megtérüljenek a költségek, erre számos különböző (és azok hibridje) módszer létezik. Ezek közül néhány (jellemzően csak az első négy nevezhető elterjedtnek)

1. Item store: Ez talán a legnépszerűbb módszer mégpedig azért mert gyakorlatilag nincs felső plafonja a bevétel/játékos arányszámnak. Persze vannak szélsőségek, amikor a dollárjelek felvillannak és megszédítik a készítőket, lásd pl. Allods Online, ahol a készítők meglépték hogy 7000 dollárba kerül egy felsőkategóriás rúna, de többnyire ezeknek a termékeknek az ára az “impulzusvásárlási-küszöb” környékén mozog.

Nemrég nagy port kavart hogy a haldokló Dungeons & Dragons Online-ba lehelt életet a Turbine, azzal hogy F2P-vé konvertálta az addig fizetős játékot. Hivatalos statisztikák nincsenek, de ha hinni lehet a sávszélességhasználati statisztikáknak (amit sajnos nem találtam meg újra), rengetegen nekiláttak játszani és amennyire hinni lehet a kommunikációnak, a DDO újra virágzik.

Egy másik – igen nagy – fecske, a Lord of The Rings Online, amely szintén F2P módba váltott , pedig a LotRO nem is volt a DDo-hoz hasonlóan sikertelen. Mindenesetre a készítők reményei szerint sok új ember fogja majd kipróbálni a játékot (és pénzt is fognak költeni rá:).

Szintén említést érdemelnek a WoW minipetek, amelyeket havidíj mellett még plusz pénzért vehetnek az erre vágyók. Hogy ez mekkora pofátlanság, azt mindenki ítélje meg ízése szerint:)

2. Buy-to-play: Igazából ez a GW által sikerre vitt modell pontos elnevezése, azaz meg kell venned jellemzően a 29.99E árfekvésben a játékot, majd annak kiegészitőit is a játékhoz.

Szerk: természetesen nem KELL megvenni a kiegészítőt, csupán lehetőség:) A már megvásárolt kampányok tökéletesen játszhatóak önmagukban, elnézést a félreértésért.

Erről bővebben később.

3. In-game hirdetés: Funcom Anarchy Online-ja operál ezzel a modellel, 2006-ban pl. 1 millio dollár bevételre tettek szert ilyen módon. Néhány más példa: OGame, 2Moons, 9Dragons, Jennifer Government (ez vajon mi a retek lehetett:), Cyber Nation

4. Előfizetési szintek: Ebben a konstrukcióban, ingyen lehet játszani, és a havidíj fizetés opcionalis, de az a játékos aki úgy dönt hogy fizet több questhez, itemhez, skillhez stb. fér hozzá, egyszóval exkluzív contentet vásárol. Jó példa erre a Runescape

5. Ingatlandíjak: Az épp leállóban lévő Second Life képzett profitot íly módon. Egyrészt valós pénzt lehetett in-game pénzre konvertálni, másrészt virtuális ingatlanokat lehetett valós pénzért bérelni. Véleményem szerint aki erre pénzt adott, az meg is érdemelte:)

6. Adományok: Jellemzően kicsi, indie MMO-k, sejthető hogy komolyan ebből megélni nehéz, pl. Cyber Nationben volt erre lehetőség.

7. Aukciok ill. Játékos kereskedelem: Az Entropia Universe nevű játékban a tárgyak kopnak, hasonlóan a Diablo-hoz, és csak valódi pénzért lehet megjavítani. Ugyanez a játék, ahol a készítők egyedi tárgyakat vertek dobra valódi pénzért aukción, és állítólag bizonyos tárgyak 90-100k dollárért mentek el (ez ~800 évi havidíjnak felel meg, egészen elképesztő)

Everquest 2-ben a készítő bizonyos teszt szervereken engedélyezte a pénzért való kereskedést és kb 10% sápot húzott belőle. Igaz nem keresték betegre magukat, cirka 300k dollár jött össze az első évben.

Végszó (egyenlőre): Visszatérve a GW1-re, megállapítható hogy egész konkrétan egy B2P játékról van szó, menet közben kiegészítve item store-al. És hogy jó-e ez, és legfőképpen jó lesz-e ez, azt a cikk folytatásában tárgyalom majd hamarosan:)